Politico: A Fehér Ház Budapestre szervezné Trump, Putyin és Zelenszkij találkozóját
Az amerikai titkosszolgálat több helyszínt is felmért a találkozó lehetséges helyszíneként.
Az amerikai titkosszolgálat több helyszínt is felmért a találkozó lehetséges helyszíneként.
Az ukrán elnök a védjegyévé vált pulóverét Donald Trump kívánsága ellenére ugyan nem öltönyre, de egy jóval elegánsabb szabású katonai zubbonyra cserélte.
A jobb fotós, videós helyekért már beindult a lökdösődés.
Az amerikai elnök kérésére most épp a Fehér Ház keleti szárnyát renoválják.
Ez már a második alkalom, hogy a védelmi miniszter az elnök tudta nélkül vont meg támogatásokat Kijevtől.
Több mint húszezer látogatót örvendeztetnének meg küzdelmükkel az amatőr és profi MMA-sok a Fehér Házban.
Donald Trump amerikai elnököt Mark Rutte NATO-főtitkár az izraeli–iráni háború kapcsán hasonlította a gyermekeit fegyelmező apukához, a kifejezés a Fehér Háznak is megtetszett.
A protokollfénykép készítését megelőzte némi egyeztetés a geopolitikai helyzetről, meg egy kis áttekintés a kétoldalú kapcsolatokról.
A sajtótitkár szerint az elnök a diplomáciai megoldásban érdekelt, de erőt sem fél alkalmazni.
Friedrich Merz megőrizte higgadtságát, és tovább méltatta az Egyesült Államokat.
Bess Truman óta nem láttak ilyen kevéssé aktív First Ladyt.
Star Wars hasonlattal szúrt oda a baloldalnak a Fehér Ház.
„Egy ponton – azt gondolom – vissza akar térni autóihoz és családjához” – mondja Trump, aki szerint az amerikaiak túlnyomó többsége tiszteli és elismeri Elon Muskot.
Az eddig kétszer elvált egykori tévés hittérítő szerint a ház ura a férje, és az ő szava a döntő.
Következménye nem lett, de így is nagy port kavart az, hogy a Signal üzenetküldő alkalmazásban egy újságírót is bevettek egy olyan beszélgetésbe, amelyben az amerikai kormány tagjai a jemeni húszik elleni támadás tervét beszélték meg. Pedig akkor még nem is lehetett tudni, hogy folytatásos történetről van szó, ugyanis napokban kiderült az is, hogy Pete Hegseth védelmi miniszter egy másik csetben a műveletekről többek között feleségével, bátyjával és ügyvédjével is értekezett. Elek Péter ennek kapcsán összeszedett jó pár történelmi baklövést, mert azokból bizony nem volt hiány, egynek majdnem áldozata lett Franklin D. Roosevelt amerikai elnök.
Pete Hegseth védelmi miniszterről már sokadjára derült ki, hogy hajlamos nem túl biztonságos csatornákon minősített információkat megosztani.
Washington kitart amellett, hogy Abrego Garcia egy bűnszervezet tagja.
Azt nem tudni, kap-e új megbízást, vagy ebben a három hónapban kimerült Peter Marocco kormányzati tevékenysége.
Az is kiderült, hogy hány kilót nyom Donald Trump.
Nem pedig David Pressman, ahogy a külügyminiszter állította.